Bajor Imre
Vissza MűsorszervezésRácz Erika 30/9412-610
Bajor Imre 1957. március 9-én született Budapesten. Szülei: Bajor Rezső, Hodálik Judit. Színészi pályáját az Állami Déryné Színházban kezdte 1976-ban, 19 évesen. 1984-től öt éven át ugyanitt színész volt, majd 1989-től a Játékszínben játszott. 1999-től szabadúszó. Számos színpadi darabban feltűnt, a nagyobb közönség a Szomszédok című tévésorozatból ismerte meg, ahol fodrászfiút játszott. Persze a filmezés is fontos a számára. Szerepelt többek között a Meseautó című, közönségsikert aratott remake-ben, melyben az eredeti filmen Kabos Gyula által játszott szerepet bízták rá. 2004-ben Tímár Péter Le a fejjel című produkciójában szerepelt Hernádi Judittal és Gálvölgyi Jánossal. Bajor nagy népszerüségre tett szert, több show-ba meghívták, és Csóközön című önálló estjével bejárta az országot.



