Tesók Együttes

Vissza

1997- óta állunk a mulatni vágyók rendelkezésére. A kezdet nem volt teljesen tudatos mivel, hogy zenénkkel, a mi kis családunkat és barátainkat boldogítottuk és meggyőződésünk volt, hogy ez így is marad. Csak aztán a honvédség utáni Leszerelési buli (Attiláé) oly jóra sikeredett, hogy a kedves közönség, ismétlést kért és még, és még. Ezek a bulik éreztették velünk, hogy sok gyakorlással és technikai felszerelésünk fejlesztésével a siker útján haladunk. Aztán pár éven belül azt hiszem büszkén, kijelenthetjük, hogy semmiféle reklám nélkül, bejártuk az országot. Kisebb, nagyobb rendezvényeken, lakodalmakon. Balaton parton is már több szezont átmulattunk ( VOYAGER- néven) Bp. tv-n többször is szerepeltünk a „Házibuli Attilával” c. műsorban saját dalokkal. Tervünk a jövőben, hogy dalokat szerezzünk és a mulatni vágyók igényét kielégítsük. Mert a zene: ÉLET, ERŐ, EGÉSZSÉG!!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2012. május 25.