Abc jelmezkölcsönző

Vissza

Weboldal: www.abcjelmez.hu/

Már évek óta foglalkoztunk szalagavató tánc tanításával, így gondoltunk egyet és szerettünk volna az átlag jelmezkölcsönző helyett egy olyan céget létrehozni, ahol csak tánc- és szalagavató (vagy másnéven alkalmi vagy báli) ruhákkal foglalkozunk. Miközben a fellépő ruhákat terveztük, rádöbbentünk, hogy nem is igazából jelmezeket készítünk, tervezünk, hanem sokkal inkább táncruhákat. Így aki az ABC Jelmezkölcsönző oldalára talál elsősorban táncos ruhákat találhat, míg a hagyományos értelemben vett jelmezeket itt nem találhatja meg. A ruhák készítésénél kiemelt figyelmet fordítottunk azokra a szempontokra, melyek különösen fontosak és egyben elengedhetetlenek a táncversenyeken és fellépéseken aktívan résztvevő profi fellépőknek és táncosoknak is. Számunkra külön pozitív kihívást jelentett, hogy azon "amatőr" táncosoknak, akik első komoly fellépésükre - a szalagavatóra - készülnek, megfelelő, a professzionális versenyruhák tulajdonságait magában ötvöző, ugyanakkor kényelmes ruházatot adjunk. A szokásos "abroncsos szalagavatós ruha" (azaz a keringőruha) mellett foglalkozunk még rocky, spanyol, salsa, revü ruhákkal, így szinte bármilyen műfajhoz van ruhánk, a swingtől kezdve a paso doblén át a rockyig bezárólag. Mindegyik keringőruhánk kapható abroncs nélküli változatban is, arra gondolva, hogy a keringő páros részeiben megkönnyítsünk a belépést a fiúk számára. A versenytáncban a szoknya sosem abroncsos.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 12.