Bödőcs Tibor

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Bödőcs Tibor Magyar-magyar szakos hallgató. Búcsúszentlászló oroszlánja, a magyar humor Bödőcs Tiborja. Karrierje cipőboltokban és falunapokon kezdődött, ám ma már háta mögött tudhat számos fellépést a Rádiókabaréban is, sőt a Magyar Rádió Bon-bon Díját is. A Dumaszínház egyik legígéretesebb felfedezése lenne, ha már korábban nem fedezte volna fel önmagát. "Nem vagyok a kor gyermeke, mondhatnám bénán. De tényleg, én a Commodor 64-nél dobtam be a lovak közé a gyeplõt. Igaz, a nyolcvanas években már volt Commodorunk, de még Kádár János volt a rendszergazda. Lehet, hogy az ekkora lépéshátrány miatt nem érzem most égetõ szükségét, idejét és okát a cybertér táncparkettjére perdülésnek, mégis megteszem az elsõ tétova mozdulatokat. Habár mára már (Bemelegítõ gyakorlatok színiiskolásoknak I.: habármáááramááárhabááármáááramáááárrrr) megmerítkezhettem a bulvárvilág papjainak, papnõiének tudatóceánjában, talán még maradt fehér folt, amit e helyt kiszínezhetek. A gyermekkor Atlantisza (juj!) a zalai dombok közé süllyedt el. Ottan nevelõdtem fel, mintegy tovább már nem sûríhetõ népdalban a legény: hej, hej, hej. 1982-ben születtem Zalaegerszegen. Abba a rövid XX.-ba, a penicillin, az AIDS, a Beatles, a Windows, a nejlon, a mûtrágya és az atombomba századába. Számos fejlemény mellett ebben az évben utazott el az égi KB ülésekre az alkoholista tsz-elnök-designnal imbolygó, a világ egyik szuperhatalmával play station-özõ éremkiállítás, a nagy vadász: Brezsnyev. Tehát a freudi idõszak szerencsétlen módon a tomboló cicanadrág-korszak megszabta kényszerpályán zajlott. És itt kell elõrántanom, mint pillangókést, egy késõbbi, gömbvillámszerûen felbukkanó mondatomat: Akkor lesz vége a magyar rendszerváltásnak, ha Lengyel László leveszi azt a szürke kardigánt. Ja, és decemberi gyerek vagyok. Az óvodát Bucsuszentlászlón végeztem (nappalin! - gördül le a szórakoztató iparos gyalupadjáról a forgács, kihúzni!). Utánanéztem egyébként, még egy plusz fél órát beleölve a honlapba, hogy 82-ben mi minden történt még: megjelenik egy szamizdat kiadónál Méray Tibor Miért kellett meghalniuk? Jegyzetek a Nagy Imre-perhez címû kötete, az MSZMP PB újabb, az ellenzékkel foglalkozó határozatot fogad el, Argentína megszállja a Falkland-szigeteket. A Népszabadságban megjelenik Rényi Péter Nem babra megy a játék címu cikke, amelyben - Konrád Györgynek a New York Review of Books december 2-i számában publikált levelére reagálva - hangoztatja, hogy az ellenzék (köztük Konrád) az "imperializmus ügynöke", ugyanakkor közli, hogy "a türelem és a tolerancia gyakorlatát kívánjuk folytatni"; és elindul a Knight Rider címû tévésorozat Amerikában. A kedvenc egyetemes-magyar történelmi szinkrontáblázatom az 1968-as: "Kádár Taplocsányban tárgyal Dubcekkel, Elvis elénekli a Little Less Conversation-t".89-90-ben változások zajlottak: iskolába kerültem. Elefántradír, napközisek, néééégyóóórások! Sorakozó! stb. 97-ben középiskolás lettem, aztán magyar szakos. A Dumaszínházban két évvel (2004) ezelõtt kopogtattam Litkai Gergõnél, aki olykor cirkuszigazgatói, máskor pszichológusi és/vagy addiktológusi munkakörben szövi a honi stand up hálóját. Innét a Rádiókabaréba delegáltak, majd a Design-Leonardo Showder címû, fõmûsoridõben vetített, szórakoztató mûsorában is elmondhattam, amit akartam (2x). A Rádiókabaréban megkaptam a Bon-bon díjat (2x), és már többen mondták, hogy: jó volt! Sopronban a cég ajándéka volt egy kávé, és Garas Dezsõ is gratulált. Õ már sok kávét kapott, azért is dicsekszem. Hát ennyi gondoltam ideírni az Internet falára."

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2017. október 23.