Alibi együttes

Vissza

Az Alibi együttes egy vidám baráti társaságból alakult meg 1997 februárjában, a Csongrád megyei kis településen, Derékegyházán. Első „koncertünket” egyik kedves ismerősünk leszerelő buliján tartottuk, nagy sikerrel. Azóta sok-sok fejlődésen mentünk keresztül zenei tudásban és a technika terén is. Egyre több felkérést kaptunk, és büszkén mondhatjuk, hogy nagyon sok helyen játszottunk már az országban. Reméljük sokak számára ismerősen cseng az Alibi név, ugyanis rendszeresen szórakoztatjuk a közönséget klubokban, partikon, szalagavatókon, főiskolás bulikon, céges rendezvényeken, utcabálokon és esküvőkön. Repertoárunk feldolgozásokból áll, amelyet a zenekar úgy állított össze, hogy a közönségnek és saját ízlésének is megfeleljen. Műsorunkat külföldi és magyar dalok alkotják szinte minden műfajban (disco- pop- funky, rock- stb.), valamint igény szerint nosztalgia és mulatós zenét is játszunk ha a közönség úgy kívánja.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.