Bohém Boogie Formáció

Vissza

Weboldal: www.szazlaboogie.hu/egyesuletrol.php

Táncegyesületünk 1996 áprilisában alakult Százlá'Boogie-Woogie Kulturális Táncegyesület néven. Korábban a Százlábú formációs csapat érte el a nagy sikereket, később pedig az új csapatunk, a Bohém Boogie formációs csapat is, akik 2004 óta egyedül indulnak versenyeken magyar színekben, ugyanis a Százlábú formációs csapat 2003 nyarán egy franciaországi fellépéssel befejezte pályafutását. Páros versenyzőkkel is foglalkozunk természetesen. A Százlábú formáció sikerességét számtalan kupa és oklevél fémjelzi. A csapat 2002-ben felért a csúcsra, amikor a montpellier-i VB-n az 1. helyen végzett. Előtte több VB 2. hely, egy EB 1. hely, egy nyílt német bajnokságon 1. hely, valamint az 2003-as VB-n 3. hely került a csapat neve mellé. Az Eredményeink menüpont alatt részletesebben és képes illusztrációkkal is látható, hogy mikor, melyik versenyen, milyen eredményt ért el a csapat. A Százlábú formációs csapat részletes eredményeiről, táncos koreográfiáiról és tagjairól a következőkben olvashatsz.
A Bohém Boogie formáció első versenye 2002 májusában a francia montpellier-i VB volt, ahol a döntőbeli 6. helyen végeztek. Ugyanez a RabShowdia koreográfia a 2003-as müncheni VB-n 10. helyen végzett. Ezután újított a csapat és egy teljesen más jellegű koreográfiát alkottak, amellyel a 2004-es karlsruhe-i EB-n a 2. helyre értek fel. "Lesz még ennél is szebb eredmény!" - fogadkoznak a bohémok, és nagy lelkesedéssel vágnak bele 2005-ben is a verseny-előkészületekbe. A Bohém Boogie formációs csapat részletes eredményeiről, táncos koreográfiáiról és tagjairól a következőkben olvashatsz.
Fellépést vállalunk:
Egyesületünk fellépést vállal különböző céges és magánrendezvényeken. Műsorainkat mindig az igényekhez alakítjuk, legyen az az 50-es évek rock'n roll hangulata vagy a Riói karnevál latinos fülledtsége, de az elegáns angol báltermek frakkos-szmokingos eleganciáját is bemutathatjuk.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 12.