Dirty Dance

Vissza

A csapat a The CULT zenéjének hatására hasonló műfajban kezdett el zenélni. 2001. nyarán elkészült a videoklip az "Édes szabadság" című dalból, amelyet előszeretettel fogadtak a médiák. Az első lemezükön többek között megtalálható Máté P. - S. Nagy István: Egy darabot a szívemből c. dal feldolgozása is, amelyből videoklip is készült. Az együttes ebben a felállásban 2004 tavasza óta játszik. Kicsi a korábbi formációban dobos volt. Az új formáció kiegészült Jung Norbert gitárossal, valamint az új dobossal, Rolival, miután Csipa a huligán életet választotta. Az új formáció stílusa ha lehet, még lendületesebb. Felléptek a Twisted Sisters előzenekaraként, játszottak a Szigeten a számos vidéki és budapesti fellépésük mellett. 2005-ben elkészült a második album, Sosem elég címmel. Az új év a zenekarnak is hozott új változást: Roli kilépett a zenekarból, helyette Vick üti a bőröket.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.