Duende

Vissza

A Duende zenekar 2000 júliusában alakult. Első albumuk 2004-ben jelent meg Fasta Samba címmel, majd két év múlva kiadták második lemezüket, a Lélekvándort.
A Fastasamba albummal bemutatkozott Duende a második lemezén mintha kissé hátat fordított volna a latin hangzásnak, hogy megmutassa „vadabbik oldalát”. A kifejező költői képek és az önmagukban, zene nélkül is zenei sorok azonban maradtak.
A bossa nova és a latin dzsessz elemek tehát már csak nyomokban fedezhetők fel a Lélekvándor dalaiban.

A zenekar tagjai: Andrási Kata - ének, Fóris Szilárd - billentyű, Kiss Gergő - gitár, Menszátor Héresz Attila - szövegíró, zeneszerző, énekes, színész, Szöllős Gergely - dob, Veisz Gábor - basszusgitár, Koltai M. Gábor - szövegíró és Sediánszky Nóra - szövegíró, dramaturg, fordító.
2008-ban Menszátor Héresz Attila énekes-dalszerző egyesítette a Duendét és a Doors Emlékzenekart, melyben szintén énekesként tevékenykedik. A két zenekar továbbra is külön működik azonban már
azonos tagokkal.
Hamarosan megjelenik harmadik, közös albumuk az Országos Orgazmus.






Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.