Epidom

Vissza

Weboldal: www.tar.hu/epidom/

A zenekar magjának a kezdete nagyon régre nyúlik. A mostani bandából csak én (Robi) és Laca, a dobosunk volt abban a formációban. Kb. nulla gitár tudással nyomtam otthon az akkordokat, Laca meg püffölte az egyik műanyag kukámat. ( Ki is kellett dobni, mert szétment;) ) Ebből alakult ki később az SzM nevű csapat. Hárman zenéltünk punkos, rockos muzsikát. Főleg a hangulatnak éltünk más nem igen számított. Megéltünk 1 koncertet és néhány próbatermi bulit. Készült egy demo is, majd a csapat feloszlott. Később Lacával lefektettük a jelenlegi zenekar alapjait. Rájöttünk, hogy kinőttünk a néhány akkordos, punkos témákból és szeretnénk valami igényeset alakítani. A régebbi bass gitárosunk (Cseti) benne is volt az ötletben. Idővel bővült a csapat Ferivel és így már majdnem teljesek voltunk. Volt 2 gitár, bass és dob. Remek. Már csak egy énekes hiányzott. Körülbelül 1-2 évig próbáltunk a srácokkal, de sajnos énekes hiányában nem volt teljes a csapat. Ez meg is látszott a csapatmorálon. Nem volt meg az egyensúly. Lassan Cseti kilépett tőlünk. Egy ideig tengett-lengett a banda. Csatlakozott hozzánk Peti (egy régebbi haverom és osztálytársam) basserosnak. De csak nem akartak elindulni a dolgot. Végül ott hagyott minket Feri is. (Ő egyébként időközben alapított egy remek bandát Visszhang névvel, látogassátok meg őket, nagyon igényes és szép muzsikát nyomnak:> ) Ekkor eléggé válságban volt a zenekar. Kissé a feloszlás szélére kerültünk. Majd jött Sztavi gitárosnak. És itt kezdett el történni valami.. 2004 vége volt, egy elég hideg nap. 3an (Sztav, Laca és én) ültünk a Szabadság tér melletti kávézóban. A zenekar önállósításán dolgoztunk. Saját terem, saját dob, saját erősítő. Végül 2005 tavaszára sikerrel elértük ezeket. Én ide tenném hivatalosan az Epidom kezdetét. Tulajdonképpen mondhatunk valami olyasmit, hogy jelenleg 1 évesek vagyunk. Juhéé :o) Innentől kezdve beindultak a dolgok. Atti csatlakozott hozzánk basserosnak és így teljes lett a banda. Elkezdtünk dolgozni az új számokon, készítettünk néhány felvétel. Még videóklipp (:>>) is készült, ami valahol meg is tekinthető a honlapon.[hamarosan] (Kicsit Blairwitches talán... najó nem :)) ) A zenekarban továbbra sem lett énekes, így én felvállaltam ezt a posztot, ezzel helyre állt az egyensúly. (Aztán csatlakozott hozzám Sztavi is a dalolásban, aminek nagyon örülök :) ) Lejátszottuk az első koncertünket egy Szepi presszó nevű helyen. Ez egy akusztikus buli volt, mert a szomszédoknak nem tetszett volna a torz gitár:> Mindezekkel együtt egy nagyon hangulatos konci volt, szerintünk. (Véleményeket fórumban várjuk szeretettel:>) És azt hiszem itt elindult valami.. Epidomról A zenekarban 4en vagyunk. Laca (dob), Atti (bass), Sztav (gitár, ének), Robi (gitár, ének). Mindannyian kb. 'gyakorlott' zenészek vagyunk. Ez annyit jelent, hogy ismerjük már olyan 4-5 éve a hangszerünket:) A stílusunkat elég nehéz besorolni. Nem szeretek amúgy besorolni. Ha valaki esetleg tudná mit játszunk és megírja nekünk, küldünk ajándékba valamit, jó? :)[naná!] Egyébként a zenénk kicsit a rock és a metál között van. Dallamos, de néha azért odatesz kicsikét. A gitárok E helyett C-re vannak hangolva, így hozzuk a vastagabb hangzást. Csepelen próbálunk a Csepel Művek területén, mint ahogy soook sok más zenekar is. Van egy kicsike, de hangulatos termünk. Képeknél majd (remélem:) ) találtok néhány fotót.[Persze lesz az is, idővel:)] A zenekar számai általában egyéni hangulatokról, vagy éppen valakinek a nézőpontjáról szólnak. Nincs meghatározott szövegírónk vagy dalírónk. Együtt hozzuk létre a dalokat és ha jól számolom, akkor most már mindenki írt dalszöveget a zenekarból:) A lényeg úgyis a jó hangulat és az, hogy ezt az érzést át tudjuk adni koncerteken. Ezen fogunk dolgozni :)

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.