Faatimah

Vissza

Legelső találkozásom a hastánccal a Magyar Televízió Ki mit tud? című műsorához fűződik. Gyermek voltam még, mikor ez egyik versenyző örökre elvarázsolt táncával. Nem tudtam levenni a szemem a képernyőről. Az elvarázsoló zene, a cirkuszi látványnak tűnő mozdulatok, s a csodálatos ruha soha többé nem engedett el. Sok-sok évvel később lehetőségem adódott, hogy én is gyakoroljam ezt a táncot. Jeles hazai (Myra, Amira, Mahasti, Seres Zoltán, Kemény Léna, Aziza) és külföldi (Djamila, Yasmine Al Massri, Ezgi Sener) tanáraimnak köszönhetően ma már belelátok e sejtelmes keleti világba. Érzem és értem e tánc jelentőségét, életformámmá vált, s ez segít előre a XXI. század egyre nehezebb mindennapi problémáinak leküzdésében. 2004. március 10-én előadói vizsgát tettem orientális tánc műfajban, majd 2004. augsztus 2-án sportoktatói végzettséget szereztem rekreáció szakágban. Azóta is számos képzésen vettem és veszek részt. Célom, hogy másoknak is megmutathassam, amit számomra jelent ez a tánc, és képes legyek átadni e művészetet, mely elvarázsolta, megváltoztatta, tartalmasabbá és szebbé tette életemet.Repertoár: Eredeti kösztümökben tradicionális vagy modern zenére tradicionális török tánc, modern egyiptomi tánc, hárermtánc, fátyoltánc, botos tánc, dobszóló.Kulturális-, családi- és céges rendezvényeken, esküvőkön, évfrofulókon, fesztiválokon, nyújt esztétikai élményt e sajátos keleti tánc.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 12.