Furmicska Néptánc Egyesület

Vissza

Weboldal: www.furmicska.hu/

AZ EGYESÜLET MEGALAKULÁSA Néhány régi néptáncos bíztatására, néhány lelkes és mozogni vágyó ember (nemtől és kortól függetlenül), 2005. szeptemberében elhatározta, hogy megismerkedik a néptánc művészetével. Kezdetben 15 fővel tettük mindezt, jelenleg létszámunk meghaladja a 30 főt. TÖREKVÉSEINK Többféle kultúra megismerésére törekszünk ezért több tájegységről származó táncot tanulunk, illetve tanultunk (Erdélyi, szlovák táncok). Erőfeszítéseinket hónapról-hónapra egyre több siker jellemzi: megalakulásunk óta egyre több fellépéssel is büszkélkedhetünk. TÁVLATOK - CÉLOK Célunk egy olyan közösség megszervezése, amely a népi hagyományok tiszteletén túl erőfeszítéseket tesz azért, hogy a gyerekek és a felnőttek egyaránt fontosnak érezzék a hagyományok ápolását. Úgy érezzük, hogy ebben nekünk, a Furmicska Néptánc Egyesület tagjainak nagy szerepet kell vállalni. Visszatekintve rövid múltunkra, jó érzéssel tölt el bennünket, hogy a kezdetben csetlő-botló lábak gyorsan összerendeződtek. Egyesületünkhöz a nem rég megszűnt Csömöri Ifjúsági Néptánccsoport tagjai is csatlakoztak.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.