Gerendás Péter

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Gerendás Péter 1956. április 13-án született Budapesten. Tanulmányait a Deák téri Általános Iskolában kezdte, majd a Faipari Szakközépiskolában folytatta. Érettségi után rövid ideig a Déryné színházban színészkedett, majd belépett a dél-amerikai népzenét játsszó Los Pachungos együttesbe. Közben felvették a Konzervatórium jazz ének szakára, ahol 79-ben végzett. 1976-ban megalakítja saját együttesét Láma néven. Ez az együttes szép szakmai és közönségsikereket ért el, az egész országot bejárták. Az L.G.T.-vel, és Zoránnal is sokat turnéztak. Gerendás közreműködött az L.G.T. angliai 83-as koncertkörútján is. Ezután egy hosszabb norvégiai zenélés következett egy Oxygén nevű zenekarban. 1987-ben tért vissza, és 88-ban megnyerte a Magyar Televízióban megrendezett Magyar dalok versenyét Hóból vagyok című dalával. Ír dalokat Zoránnak, Koncz Zsuzsának, majd később egy teljes lemezt Friderikának. 1992-ben jelenik meg első lemeze 908 címen, 94-ben pedig a Gerendás a deszkákon. Ebben az évben Liszt díjjal tüntetik ki. 1997-ben jelenik meg Két hónap a nagy folyón c. lemeze, majd 99-ben az Átölel a múlt. Az év zeneszerzőjeként Huszka Jenő díjat, az év énekesekén Emerton díjat kap. 2000-ben jelent meg Kamaszkorom legszebb dala című albuma, melyen vonósnégyessel dolgozta fel a 60-as 70-es évek legendás dalait. 2001-ben Radnóti Miklós díjat kap. Ez év őszén kerül a boltokba Új dimenziók című lemeze. 2003 novemberében jelent meg a 2003. február 25-én, a Budapesti Kongresszusi Központban megtartott George Harrison Emlékkoncert duplaalbum. 2004-ben Budapestért-díjjal tüntetik ki. Legutóbbi lemezei a Memento (2004), mely a holocaust áldozatainak állít emléket, az Apák könyve (2005), ami Vámos Miklós hasonló című könyvének zenei változata, Faludy versek megzenésítései (2006) és az Ötvenes kő (2006)

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 13.