Geri - Betli Duó

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Zenei pályafutásom hosszú időszakot ölel fel, hisz már gyermekkoromtól fogva az ének-zene állt életemnek középpontjában. Ének-zenei iskolába járva már korán megismerkedtem ezzel a világgal, s kijelöltem magamnak azt az utat, amelyet azóta is szívesen járok. Több zenekarban, meg-megújulva teremtem meg az én vidám világom. Már általános iskolában is zenekart alapítottam, majd a gimnáziumi években is az éneklés és a zene volt a mindenem. Elsősorban az ének az igazi világom, de voltam dobos, szólógitáros, jelenleg pedig billentyűs hangszereken játszom, s ezalatt énektudásomat is egyre magasabb fokra fejlesztettem. Akkor még elsősorban rock-zenével foglalkoztam, mint lázadó fiatal, s ennek köszönhetően nyertem 1980-ban akkori zenekarommal országos zenekari versenyt. Az átütő sikert azonban a Betli Duó hozta meg számomra. Az együttes 1986-ban alakult, s megragadó, vidám zenei repertoárja által nagy sikert ért el. Nyolc lemez elkészítése, és több mint egymillió kazetta és CD eladásával a hátam mögött boldogan és büszkén tekintek vissza akkori sikereinke. 1994-ben, mikor a zenekar karrierjének csúcspontját elérte, a duó másik tagja kivált, s ezt követően egyedül folytattam tovább a Betli-s utat. 25 CD-t készítettem el azóta, amelyeknek egy része saját dalokkal, másik része slágerekkel és mulatós dalokkal örvendezteti meg a rajongókat. A dalok zenei világa változatlan, míg a hangszerelés a mai modern követelményeknek megfelelően szól.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.