Hemo Winner versenytánc

Vissza

Weboldal: www.193.202.88.126/www/h/e/m/hemowinner.hu/index.php?fomenu=

A HEMO Winner Versenytánc Egyesület 2003. márciusában alakult 34 alapító taggal – táncosokkal, szülőkkel, barátokkal, ismerősökkel – akkor még Vetési Versenytánc Egyesület néven. Egyesületünknek olyan táncosok is tagjai, akik fiatal koruk ellenére már több éve aktív résztvevői voltak az országos táncversenyeknek, ahol rendre igen szép sikereket értek el. Mivel azonban szerettek volna még tovább fejlődni és erre Veszprémben eddig nem igazán volt lehetőség, ezért alakult ez az egyesület, hogy versenyzőink felkészítéséhez megfelelő szakmai és anyagi hátteret tudjunk biztosítani. A táncosok szakmai felkészítését Balikóné Akkerman Éva a budapesti Swing TSE táncpedagógusa segíti, akinek igencsak sikeres táncos pályafutása annak idején szintén Veszprémből indult el és erre mi, veszprémiek igen büszkék vagyunk. Határozott elképzelésünk volt, hogy főleg a fiatalok számára hasznos és kultúrált szabadidős tevékenységet, ill. ismerkedési lehetőséget biztosítsunk. Ezért szívesen vállaltunk fellépéseket iskolai- és vállalati rendezvényeken, sport- és kulturális eseményeken, így népszerűsítve minél szélesebb körben a táncsportot. Szerepléseink eredményeként egyre többen és többen jelezték igényüket, hogy ők is nagyon szívesen tanulnának ilyen fajta táncokat. Ezért 2003. szeptemberében elindítottuk első tánciskolánkat, melyet azóta is folyamatosan szervezünk azoknak, akik meg szeretnék tanulni a társastáncok alaplépéseit.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.