Hervai Mihály

Vissza

Weboldal: www.hervai.extra.hu/vofely/

A vőfély:
Egészen kisgyermekkorom óta szerepelek színpadon, az érdeklődésem korán a szórakoztatás, a humor felé sodort. Első rövid novelláimat, verseimet mindenek előtt Samu Gabriella és Radics Ágnes tanáraim értékelték, és ők adtak ösztönzést a folytatáshoz. 14 évesen kezdtem a Komlói Újságba rövid, csattanós írásokat írni (hálával tartozom Ferling Józsefnek, akkori főszerkesztőnek a lehetőségért és a bíztatásért). Szintén ekkor léptem fel először Harnóczy Csabáné támogatásával és értő segítségével a Komlói Színház- és Hangversenyteremben saját, humoros írásaimmal. Ezt számtalan fellépés követte, rendszeresen kaptam műsorvezetői megbízásokat városi, kulturális és egyéb rendezvényeken. 2006-ban a Magyar Rádió Humorfesztiválján szerzői kategóriában a középdöntőig jutottam. Vőfélyként (ceremónia-mesterként) eleinte rokonaim és közeli barátaim lakodalmán segédkeztem, később mások is hívtak, akik „szájhagyomány” útján hallottak rólam. A lakodalom alatt néha a háttérben, néha az előtérben segítek a hangulat és az események kedvező alakításában. Ennek a tevékenységnek egy kisebb, de általában emlékezetes része a verselés (saját készítésű, kifejezetten a párra, az ő elképzeléseikre, az adott lakodalmi menüre alakított rímekkel).
A fotós:
Kisiskolás koromban kezdtem fotózni (és diázni). Első mesterem, nagyapám volt, aki - maga is lelkes fotósként - megismertetett a fényképezés különleges világával. A legtöbbet Czanik Istvántól tanultam, akihez Komlón évekig jártam az általa vezetett szakkörbe. Neki köszönhetem az első kiállításomat, a fotós táborokat és mindenek előtt azt a személetmódot, ahogy a fényképésznek látnia kell a világot. Ismerem a vegyszer illatú sötétkamrák varázslatos világát is, de már a megjelenésétől kezdve lelkes híve vagyok a digitális fényképezésnek és a számítógépes utómunkának.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.