Hungarica

Vissza

Weboldal: www.hungaricamusic.hu

A kezdetek... Mentes Norbert: "Az egész úgy indult, hogy amikor befejeztük az utolsó Moby Dick albumot, a Se Nap se Hold-at, akkor körülbelül belőttük, hogy mikorra csinálunk majd új albumot. Telt-múlt az idő, és tulajdonképpen Pusztai Zoli szövegíró barátunk indította el azt a dolgot, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulójára csináljunk egy dalt. Ez időtájt a témához kapcsolódóan már több szöveget, verset is írt, és voltak már zenei vázlataink is Hofi-val. Tehát a Moby Dick fele dolgozott az új dalokon, a másik fele meg nem. Smici akkor elkezdett éppen egy profi házistúdiót kialakítani, ami rengeteg időt és energiát emésztett fel részéről. Gőbl Gabi meg a foci csapataival volt elfoglalva. Mindezek mellett meg folyamatosan koncerteztünk, úgyhogy zenekaron belül megbeszéltük, hogy most nem tudnánk kompletten összehozni egy Moby Dick lemezt, amiben mindenki 100%-osan részt vesz. Abban maradtunk, hogy ezt az évfordulós dolgot csináljuk meg egy project keretében, úgy, hogy ez 2006. októberre meg is tudjon jelenni." Téglás Zoli (Ignite) és Nagy Feró (Beatrice) Gondolkodtunk, hogy ki énekelhetné el a dalokat. Az első verzióban merült fel Téglás Zoli az Ignite-ból, akit személyesen nem ismertünk, de azért a munkásságával képben voltunk. Ő egy fantasztikus ember és sokan vehetnének példát arról, hogy annak ellenére, hogy kint született és Californiában is él világsztárként, mégis mennyire vállalja magyarságát. 2006. augusztus környékén volt az, hogy itthon volt Magyarországon, úgyhogy egyszerűen megkerestük telefonon. Rá néhány napra találkoztunk is, kapott demo-kat és szövegeket, ő pedig azt mondta rá, hogy tetszik, úgyhogy megbeszéltük, hogyan legyen a munkametódus. Kérte, hogy játsszuk fel úgy a dalokat, hogy tudjon rá énekelni, és utána kér 3-4 próbát, aztán felénekli az albumot. A munka elindult, ami egy élmény volt, sokat tanultunk tőle. Nagyon fontos volt neki, hogy a magyar kiejtés a lehető legjobb legyen, viszont idő hiányában pont az 56'-os dal, az Emlékezz nem került feléneklésre. Akkoriban Zoli London és Budapest között ingázott, és 2006. augustztus végén már az Ignite amerikai turnéja kezdődött... Abban maradtunk, hogy majd folytatjuk, viszont az idő haladt, és a dal aktualitása miatt nem várhattunk tovább Zolira. Mindenképpen egy hiteles arcot szerettünk volna, akitől ez a téma őszinte, így Feró lett az, akivel egyébként is jó kapcsolatban vagyunk. Vele rögzítettük tehát az Emlékezz-t, amely az utolsó pillanatban el tudott készülni, és így október 23-ra meg is jelent a Hammer válogatás lemezen. Akkor még a Hungarica név sem volt meg, az ideiglenes M.A.D. néven futott a produkció, ami a Magyar A Dal rövidítése volt. Név és énekes választás A Hungarica név végül több dolog miatt is befutó lett. Egyrészt az ideológia miatt, Pusztai Zoli szövegein keresztül, amivel mi teljes mértékben tudunk azonosulni. Fontosnak éreztük, hogy a lemezen szereplő gondolatok eljuthassanak a fiatalokhoz. Másrészt, ezen felül emelkedve nem az volt célunk, hogy jobb vagy bal oldalra bekategorizálják a zenekart. Éppen a megosztotság ellen küzdünk, amit "valakik" jól kitaláltak nekünk. Manapság családok, barátságok mennek tönkre azért, hogy jobb vagy bal. A cél az lenne, hogy mindkét oldal a nemzet érdekeit képviselje. Össze kéne fogni, és nem hülyíttetni magunkat a politika pártok, a hazúg manipuláló médiák által. Ahogy Balázs került a képbe, próbáltunk olyan motívumokat is belevinni a dalokba zeneileg, ami kapcsolódik a magyar kultúrához. Ő amúgy akkor szállt be, amikor letisztult, hogy Téglás Zolival 2007. márciusáig sem tudjuk összehozni a lemezt, ami a kitűzött megjelenése lett az albumnak. Egy olyan embert kerestünk, aki szintén hozzá tud tenni a dologhoz, vállalni tudja időben is, és hiteles is egyben. Sziva Balázs: "Őszintén szólva nem teljesen ebből a zenei világból jövök, bár tény, hogy bőven vannak kapcsolódási pontok, akár csak Pusztai Zoli által is, aki az én generációmnak meghatározó szövegeket írt. Az Auróra Viszlát Ivánjára például, de ugyanúgy a Moby Dick szövegei esetében is, ő ennek a generációnak a költője tulajdonképpen. Olyan, akinél a szövegeknek nem csak elsődleges, de másodlagos jelentése is van. Megtisztelő volt maga a felkérés, hogy részt vegyek ebben a produkcióban. Nagyon sokat nem is gondolkodtam, hiszen saját zenekarommal (Romantikus Erőszak) is ezen a vonalon dolgozom, a magyar fiatalok öntudatra ébresztésén, mostmár lassan tizenharmadik éve." Mindenképpen színpadra szeretnénk vinni a produkciót. Mivel alaptagok itt csak hárman vagyunk, a többi zenész személye még nem végleges. Mindenki, aki a lemezen kisegített, más csapatokban is játszik, valamint igazodni kell a Romantikus Erőszakhoz és a Moby Dick fellépéseihez is. forrás:www.hungaricamusic.hu

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.