Kéri Kitty

Vissza

A színésznő 1972-ben született. 23 évesen, 1995-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Már 1994 óta a Vígszínház társulatának tagja. Legújabb produkciója, amiben szerepel a „Nő kilencszer”. A műben együtt játszik többek közt Gryllus Dorkával, Gregor Bernadettel, Ónodi Eszterrel és Kecskés Karinával. Az előadások helyszíne a New Orleans Music Club & Restaurant. Föld körüli utazásra invitál mindenkit, Kéri Kitty, akinek 2007 tavaszára elkészült első gyerekeknek szóló albuma. A sikeres színésznő "Kalandra fel!" című lemezének zenei anyagát ismert zeneszerzők, Molnár Tamás és Benkő László készítették, Kéri Kitty és Nagy Angelika szövegére. A földrészekre jellemző tradicionális zenei világ megjelenítésével a hallgató egy zenés utazás részesévé válhat, Kéri Kitty idegenvezetésével. A lemez megjelenését követően a művésznő egy színházi előadás bemutatására készült. Kitty a Jövő Házában debütáló produkciót a gyermeki képzeletvilág szárnyain, hiteles díszlet és egy védelemre szoruló, bájos potyautas "segítségével" vitte színpadra. A Király Attila rendezte vidám gyermekdarab szereplői maga Kéri Kitty és Bartha Tóni bábművész. Az izgalmas kalandok és az utazás végére nemcsak élményekkel, de egy igazi baráttal is gazdagabbak leszünk, új barátunk, a kacsa, pedig otthonra talál. A dalok mind a CD-n, mind pedig a színházi előadásban tükrözik a távoli tájak zenei világát, ezáltal különböző zenei stílusokkal is megismerkedhet a fiatal közönség.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.