Klepoátra Hastánc Stúdió

Vissza

A Kleopátra Hastánc Stúdió oktatói és hastáncosai vagyunk. 2004. márciusában kezdtünk hastáncot tanulni, mikor is Dunaújvárosban az MMK keretei között elkezdődött a hastáncoktatás. Elvarázsolt minket a keleti világ, a hastánc nőiessége, szépsége, és szinte észre sem vettük, s már az életünk fontos részévé vált! A hastánc szeretetének és a sok gyakorlásnak, köszönhetően 2004. októberében már saját fellépő csoportunk volt. Különböző stílusú, nehézségi szintű koreográfiákkal, nagy sikerrel, rendszeresen veszünk részt a dunaújvárosi és a környező városok rendezvényein, családi összejöveteleken, fesztiválokon az ország legkülönbözőbb pontjain. A Kleopátra Hastánc Stúdióban az alapkezdő csoport tagjainak lehetősége van az alapok elsajátítása után kezdő és középhaladó csoportokban tanulni tovább a hastánc művészetét. Tanítványaink továbbfejlődése érdekében, olyan nagy nevektől tanulunk mai napig is, mint Mahasti, Seres Zoli, a mai magyar hastánc neves művészeit említve, illetve külföldi tanárok Momo Kadus, Sula Schopf, Hadia, Amar Gamal,. Jillina Workshop-jaira járunk, illetve a MONÁSZ Felnőttoktatási Intézetben hastáncoktató szakon tanuljuk a hastánc fortélyait. A sok lelkes tanítványnak köszönhetően, a hét minden napján a város több pontján, valamint a környező településeken vannak óráink! Ha téged is vonz a varázslatos keleti világ, nézz be hozzánk, de vigyázz, mert könnyen magával ragad ez a mesés keleti tánc!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 12.