Koltai Katalin

Vissza

Koltai Katalin 1982-ben született Budapesten. 8 éves korában kezdett gitározni. A zeneiskolai évek után a Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol 2000-ben érettségizett Szilvágyi Sándor növendékeként. 2000-től 2002-ig Roth Ede növendéke. A 2004/2005-ös tanévben a brüsszeli Királyi Konzervatóriumban Antigoni Goni növendéke. 2002-től 2007-ig tanult a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol gitárművészként diplomázott Eötvös József növendékeként. Kamarazenei tanulmányait többek között Arnóth Balázs, Bánfalvi Béla, Hargitai Géza osztályában folytatta. Koltai Katalin szóló-, és kamarakoncerteket adott Magyarországon (Budapesten, Győrött, Szegeden, Miskolcon), Németországban, Dániában, Belgiumban, Lettországban, Finnországban és Spanyolországban. 2001-ben az Esztergomi Nemzetközi Gitárversenyen III. helyezést, 2002-ben a Debreceni Főiskolai Gitárversenyen Különdíjat szerzett. 2003-ban és 2004-ben a dániai Thy Chamber Music Festival meghívottja egyedüli gitárosként. 2005 tavaszán két szólóestet adott, valamint kurzust tartott Lettországban, Rigában. 2005 nyarán a granadai zenei fesztivál (Festival of Interpretation of Spanish Song) ösztöndíjas résztvevője. 2006 nyarán fuvola-gitár duója Győri Noémivel elnyerte a Kuhmo Chamber Music Festival and Masterclass ösztöndíját. A szokványos szólórepertoár előadása mellett nagy hangsúlyt helyez a kamarazene játékára. Rendszeresen kamarazenél, a 2006/2007-es évadban több koncertet adott Bodrogi Éva énekművésszel, akivel a hagyományos repertoár játéka mellett keresik az új hangszer-kombinációk lehetőségeit, például trióban furulyával vagy cimbalommal. Koltai Katalin nagy aktivitást fejt ki kortárs zenei produkciókban is, és több magyar és külföldi ősbemutató közreműködője.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.