Luigi

Vissza

982. október 23-án születtem. Zenei pályám már, gyermekkoromban elkezdődött. 4 évesen zongora tanárhoz jártam, később pedig hegedülni tanultam, de végül a zongora mellett döntöttem. Az első nyilvános fellépésem egy Makói tehetségkutatón volt 1997-ben,ahol második helyezést értem el. 1998-ban a Tv2-nél, POPSZTÁROK nevű tehetségkutatón is résztvettem, de végül vissza léptem. AZ igazi áttörés 1999-ben indult el, amikor a Makói tv-től egy fiatal ember az RTL klub FOKUSZ stábjához igazolt. Egy olyan riport lehetőséget vetett fel, hogy Zámbó Jimmy-vel egy közös riportot készithettünk volna, de előtte bele egyezését kérte. 2 napra meg jött a válasz, Jimmy bele egyezett a találkozásba. A megbeszélt időpont sajnos nem jött létre, mert ebben az időszakban égett le a Budapest Sportcsarnok, de Jimmy azt üzente, hogy hamarosan indul egy zenei műsora az RTL klubbon ahová engem meghív. Bekövetkezett az a tragikus baleset, melyben Jimmy életét vesztette. Egy év elteltével 2001. decemberében a Fokusz stáb megkeresett és riport filmet készített velem, amit 2002. január 1-én Jimmy 1 éves halálának évfordulóján adtak le. Ennek az év májusában már együtt dolgoztam Jimmy egykori menedzserével és a TV2 DÁRIDO zenés szórakoztató műsoraival, többek között országos turné TV2 mobil party. 2003-ban a Magyar Televizió SZUPERBULI cimű műsor állandó vendége voltam,és sok más műsorban mint - Fásy Ádám Zeneexpressz,Házibuli Attilával, Budapest Tv. Ez év decemberében megjelent első nagylemezem Átsírt Éjszakák címmel. 2005 -ben, SZtárparádé Bodi guszi barátai, ami ARANYLEMEZ. 2006. LUIGI-2 Szerelem hajnalán,Sztárparádé 3. Bodi Guszti és barátai, ami ARANYLEMEZ 2007. Szeress engem újra.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2017. november 24.