Lyra együttes

Vissza

Weboldal: www.lyra.hu/

A kiskunhalasi Lyra Együttes 1976-ban alakult azzal a céllal, hogy a városunkba látogató költők közönség találkozóin zenés-irodalmi műsorokban vegyen részt. A kezdetek után egyre nagyobb lett az együttes repertoárja és a fellépések száma. Nemcsak Bács-Kiskun megyében, hanem az ország különböző művelődési intézményeiben, táborokban, klubokban, iskolákban, óvodákban, szabadtéri rendezvényeken léptünk fel. Az évek során több műsort állítottunk össze a különböző korosztályok számára. “ Minden szót újra kimondani!” zenés-verses műsorunk a felnőtteknek, “Cicacucc”című műsorunk a legkisebbeknek szólt. Ez a folyamat a mai napig tart. A tavalyi évben elsősorban József Attila költészetével foglalkoztunk. A gyerekekről sem feledkeztünk el. Az óvodásoknak “Mesét mondok bí-bá-bú”, címmel, a kisiskolásoknak az idén “Lyra irka-firka” címmel mutattunk be verses-zenés műsort. Ezek a műsorok amellett, hogy szórakoztatni kívánják a gyerekeket, az interaktív játék segítségével dalokra és versekre is tanítják őket. A három évtized alatt nagyon sokan megfordultak az együttesben. 1996-ban az együttes 20. születésnapi koncertjén a jelenlévő 500 főnyi közönség tapsolhatott annak a 13. zenész-énekesnek, akik a Lyrának hosszabb-rövidebb ideig tagjai voltak. Az utóbbi időkben lemezeink stúdió munkáihoz vendégzenészeket hívunk. A Lyra Fesztiválokon is szeretjük, ha mellettünk zenélnek énekelnek a nem állandó tagok, ezért készülvén az idei 30 éves jubileumi koncertre elképzelhető, hogy lesznek dalok, amelyeket 17-en fogunk előadni. 1993-tól a Lyra 3 tagú együttesként működik megújult erővel, sok-sok új dallal az egész országot behálózó fellépésekkel. Működésünket Kiskunhalas város Képviselőtestülete 1977-ben Pro Urbe díjjal jutalmazta,. Budapesten a Kaláka együttes által szervezett dalnokversenyen elért jó szereplésünk utána Kaláka együttessel közösen léptünk fel a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Magyar Rádió márványtermében, Zentán és Kiskunhalason. 1988-ban II, helyezést értünk el a Gödöllőn megrendezett Talpra Petőfi országos versenyen “Lennék én folyóvíz” című verssel. Évente egy alkalommal verskoncertet rendezünk Kiskunhalason Első ének címmel, a városunkban élő fiatal költők műveiből. Ugyancsak egy alkalommal rendeztük meg a címmel, a városunkban élő fiatal költők műveiből. Ugyancsak egy alkalommal rendeztük meg a Lyra Fesztivált, amelyre a helyi előadók mellett meghívást kaptak országosan ismert előadók és együttesek. 1996-ban Lyra sztori címmel könyv jele címmel könyv jelent meg az együttes 20 évéről. 1999-ben Dalok könyve című könyvünkben az általunk megzenésített verseket adjuk közre, az együttes énekesének, Sebők Judit rajzaival. 2000 októberében, Solton a Kultúrával a Nyugat Kapujában Nemzeti Fesztivál szakmai döntőjén első helyezést értünk el és ezzel bejutottunk a soproni országos döntőbe. Ugyancsak ebben az évben szerepeltünk a Halas TV és az MTV által szervezett Aranyág műsorában. 2001. áprilisában jelent meg az együttes első CD-je, Veled címmel, amelynek. 2001. augusztus 20-án, Bács-Kiskun Megyei közművelődési díjban részesültünk. Ebben az évben ünnepeltük meg fennállásunk 25 éves jubileumát Negyedszázad címmel. A gitározni vágyó fiataloknak első alkalommal a kisszállási Tücsök tanyán Lyra tábort szerveztünk, amelye szerveztünk, amelyet a következő években további három követett, új helyszínen, Kunfehértón a gyermek és ifjúsági táborban. A Lyra együttes második CD lemeze 2002. augusztusában jelent meg Ne rejtőzz el címmel. 2003-ban, kezdhettük gyermekeknek szóló lemezünk stúdiófelvételeit Tahitótfalun, Daczi Zsolt stúdiójában, ahol az előző kettőt is késztettük. Ebben az évben képviseltük Kiskunhalas várost az MTV Főtér műsorában. 2004-ben egy gyönyörű albumot jelentetünk meg Tikirikitakarak címmel, amely nemcsak a gyerekek tetszését nyerték el, de szüleik is nagy szeretettel fogadták. Ebben az évben léptünk fel először az RTL klub délelőtti adásában és a Petőfi Rádióban 30 perces adásban beszélhettünk magunkról sok zenével fűszerezve. 2005-ben Ópusztaszeren Göncz Kinga miniszter asszony gratulált műsorunkhoz, majd májusban először kaptunk meghívást a szegedi Borfesztiválra. Ugyancsak először vettünk részt Budapesten a Dunaparti vigaszságok rendezvényen. Ez utóbbi két helyszínen sok-sok ezres tömeg előtt játszottunk. József Attila centenárium évében Hatvani Zoltán előadóművésszel közösen készített József Attila műsorunkat az ország számos pontján mutattuk be. 2006-os év számunkra nagyon jól kezdődött. Kiskunhalason a Magyar Kultúra Napján rendezett ünnepi műsorban szerepeltünk. Márciusban meghívást kaptunk a Magyar Írók Szövetségétől, önálló est tartására. Március 8-án, az MTV1 Napi mozaik című adásban négy dalt adtunk elő. Áprilisban a szegedi Juhász Gyula Tudományegyetem közművelődési karának kulturális hetét nyitottuk meg. Április 7-én, az MTV szegedi stúdiójában szerepeltünk dalainkkal. 2006-ban szeretnénk méltón megünnepelni a 30 éves jubileumot. decemberben koncertre hívjuk a Lyrában eddig szerepet vállaló zenészeket, énekeseket. Ha támogatóink is úgy akarják és pályázataink is sikerülnek szeretnénk kiadni a negyedik albumunkat, amelyen a régi tagok is szerepelnek.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.