Mark

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Mark 1989-ben született Németországban. A zenét, a zeneszeretetet szinte az anyatejjel szívta magába a fiatal srác, hiszen a Magyarországról származó operaénekesnő édesanyja 26 évig énekelt Németországban, de mellette az Állami Operaházba is gyakran hívták vendégművésznek. Mamája már kiskorától tanította énekelni Markot, aki két és fél éves korára több mint 60 magyar népdalt és német gyerekdalt tudott tisztán elénekelni. Következtek a zeneiskolás évek, ahol az ének mellett négy évig zongorázni, majd fuvolázni tanult. Szabadidejét legszívesebben énekléssel, zenéléssel tölti, de ezen kívül imádja a jó filmeket, szereti a festészetet, ő maga is rajzol, fest, fotókat készít, sőt néha rövidfilmeket forgat barátaival. Stílusok, skatulyák nélkül hallgat zenét, kedvencei között szerepel Jamie Cullum, Frank Sinatra, a The Beatles, Michael Bublé, Robbie Williams, Beyonce, de a klasszikus zene is közel áll szívéhez, mint például Mozart, Puccini, Vivaldi és Bach. Mark 2004-ben költözött Magyarországra és az idei év lehet az, amely komoly áttörést és népszerűséget hozhat számára. Február 14-én – azaz Valentin napon - került bemutatásra a hazai mozikban Sas Tamás legújabb vígjátéka, az S.O.S. Szerelem!. A produkció készítői (producer: Neményi Ádám) már a film forgatása kezdetén kezdték keresni a megfelelő előadót és dalt, mely a film szempontjából meghatározó főcímdal szerepét betölthetné. Hosszas válogatás után, az ismert sztárelőadókat megelőzve, végül egyöntetű döntés alapján Markra esett a választás. A "Ments meg szerelem" című felvétel Szabó Zé zeneszerző és producer szerzeménye, és egyben Mark bemutatkozása is a nagyközönség előtt.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.