Márk Attila

Vissza

Weboldal: www.hangraforgo.hu/forum.htm

Zenészpályafutásomat, mint népzenét játszó muzsikus kezdtem a középiskola néptánc zenekarában a nyolcvanas évek elején. Később autodidakta módon megtanultam gitározni. A középiskola után érlelődött meg bennem az az érzés, hogy magyar nyelven és egyedül fogok énekelni. Verseket zenésítek azóta is. Mindig arra törekedtem és arra törekszem ma is, hogy a saját érzésvilágomat és gondolataimat költők verseivel és saját zenémmel vigyem a hallgatóközönség elé. 1991 óta szinte évente megjelent egy-egy albumom. Ezeken főleg erdélyi magyar költők versei hallhatók, de zenésítettem az egyetemes magyar líra jeles képviselőitől is, mint József Attila, Ady Endre, Nagy László. Évente 50–60 előadást tartok a Kárpát-medence magyarlakta vidékein. Mivel hétköznap dolgozom, ezért inkább hétvégeken koncertezem. Szívesen énekelek nagyvárosokban, de vissza-visszatérek eldugott kisfalvakba is. Egész Erdélyt végigjártam számtalanszor. Énekeltem templomokban, művelődési házakban, nagyobb szabadtéri koncerteken. Magyarországon is nagyon sok helyen felléptem. Bízom abban, hogy a világháló számomra is új utak és fellépések lehetőségét hordozza magában...

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.