Monitta

Vissza

Németh /Tolonics/ Mónikának hívnak és pusztaszabolcsi születésű vagyok. Az általános iskola ideje alatt 5 éven át, zongorázni tanultam, innen van a zenei alapképzettségem, és gyermekkorom óta szeretem a táncot is. Székesfehérváron német-angol tagozatos gimnáziumba jártam és ez idő alatt aerobicoztam, valamint társastánc tanfolyamot végeztem. Egyetemi éveimet Mosonmagyaróváron töltöttem, ahol egy Rock and Roll Club aktív résztvevője voltam. 2004. őszén kezdtem a hastáncot egy újpesti hastánciskolában, azóta több külföldi neves hastáncos workshopján vettem részt és számos hazai oktatótól tanultam magánórákon. Rendezvényeken és kisebb színházakban is bemutathattam a tanultakat, valamint szerepelhettem televízió műsorokban is. Keönch Lászlótól 2006-ban az ujjcintányérozás alapjait sajátítottam el, melyet a táncaimban már több alkalommal fel is használtam, ezzel is színesítve a műsort. 2006. szeptemberétől részt veszek egy kétéves hastáncoktatói képzésen, melynek keretében a keleti zene és a tánc kapcsolatáról, a hastánc történetéről és minden ezzel kapcsolatos információról tanulunk, valamint koreográfiákat készítünk. Gáborral (Ő a párom) első közös fellépésünk 2006. augusztusában volt, ahol ujjcintányéros hastáncomat darbukán kísérte.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 12.