Nepenthes

Vissza

Alakultunk 2003-ban, az akkori tagok Buzsik László gitár, Vasyl Zsolt ének, Sejben Sándor dobok (volt Hirosima tagok). Azóta kissé átalakult, megváltozott a zenekar. Laurencsik István (Lau) került a basszusgitárosi posztra (Jelenleg VASTRABAN) és velünk tartott egészen 2007 végéig. Közben dobos poszton is többször csere történt. Sanyi után Menyhárt Balázs, majd Vadász Tomi (Vadi) ült be a dobok mögé. Az énekesi és a gitárosi poszt változatlan alakulásunk kezdete óta. Volt egy másik gitárosunk is, Behringer Dániel (Bõr) de õ is kilépett. A jelenleg felállás.: Vasyl Zsolt – ének, Buzsik László – gitár, Vadász Tamás – dob, Ruppl József  - basszusgitár, Jónás József Attila – gitár.
Mindenki azt próbálja beleadni a zenébe, amit szeret, természetesen a rock-metál keretein belül.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.