Ösztön Együttes

Vissza

Weboldal: www.oszton.hu/

Az ÖSZTÖN együttes 2005 decemberében jött létre Szegeden, az ÁGOTA Alapítvány karitatív segítőiből Az alapítványnál hátrányos helyzetű, állami gondoskodásban nevelkedő gyermekeknek próbálnak segítséget nyújtani szakmai és élményprogramok szervezésévelés lebonyolításával. 2005 decemberében 3 aktív munkatársuk (Kothencz János, Varga Gábor, Bíró István )életre hívta az ÖSZTÖN együttest. A csapat a rap műfajt a hatékony önkifejezés egy lehetőségének tartja. Mindamellett az a céljuk, hogy közzétegyék mondanivalójukat az Őket körülvevő világról. E könnyűzenei próbálkozáson keresztül is pozitív üzenetértékű mondanivalót szeretnének eljuttatni mindazoknak, akik értékeket keresnek. 2006 májusában elkészítették az első önálló albumukat "Ez a dal"címmel, amin 17 dal található. A lemez a Magyar Rádió Szegedi Regionális Stúdió aktív segítségével és támogatásával készült, 2000 példányban jelent meg. Nem sokkal később megszületett az albumról az első videóklipp is, amit a Duna Televízió munkatársai készítettek el. 2007 elején elkezdik készíteni a második lemezüket, ami már egy profi anyagnak ígérkezik. Az együttes összetételében is változások történnek. Érkezik énekesnőnek a nagyszerű hanggal megáldott Horváth Tímea és egy dal erélyéig Simondán Csaba (Simi) aki az autentikus romabetéteknél segédkezik . Varga Gábor aki az együttes egyik alapító tagja iskolai és munkahelyi elfoglaltságai miatt ezentúl a háttérből segíti az együttes munkáját!

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 20.