Rost Andrea

Vissza

Weboldal: www.andrearost.com/

Budapesten született 1962-ben. Zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Bende Zsolt növendékeként. Még főiskolás, amikor a budapesti Operaház ösztöndíjasaként elénekelte Gulyás Dénes rendezésében Júlia szerepét Gounod: Rómeó és Júlia című operájában. Két évvel később, 1991-ben a bécsi Staatsoper magánénekese lett, ahol összes fontos szerepében megismerhette a bécsi közönség: Zerlinától kezdve, Adinán és Susannán keresztül Lammermoori Luciáig, valamint Violetta parádés szerepalakítása mellett számos koncerten is hallhatta őt Bécs zeneértő közönsége. A Milánói Scala 1994-es Rigoletto bemutatóján - melyre Riccardo Muti hívta meg -, átütő nemzetközi sikert aratott, s azóta a Scala állandó visszatérő vendége. 1995-ben, a Scala évadnyitó Varázsfuvola premierjén már ünnepelt sztárként lépett színpadra. Milánóban Mozart Figaro házasságának Susannája, majd Verdi Traviatájának Violettája követte a sort. A Salzburgi Ünnepi Játékokon számos produkcióban lépett közönség elé, így A Sólyom (R. Strauss: Az árnyék nélküli asszony, Solti György ), Drusilla (Monteverdi: Poppea megkoronázása, Nikolaus Harnoncourt), Violetta Verdi: Traviata, Riccardo Muti), valamint Xenia szerepében (Muszorgszkij: Borisz Godunov, Claudio Abbado). A párizsi Bastille Operában Susannát, Gildát, Luciát és Offenbach: Hoffmann meséiben Antoniát alakította. A londoni Royal Opera House-ban Susannaként debütált, majd Violettát énekelt nagy sikerrel. Koncertszerű előadásban énekelte el Donizetti: Elisabeth című operájának címszerepét, mely egyben világpremier is volt. Legutóbb Donizetti: Lammermoori Lucia c. operájának premierjén énekelte a címszerepet. A Madridi Teatro Real meghívására Poulenc: A karmeliták beszélgetései c. operájában énekelte Blanche szerepét 2006-ban. Amerikában a Chicagói Lyric Operában több ízben is vendégszerepelt, ahol Zerlinát, Gildát, Violettát, Giuliettát (Bellini: I Capuletti e i Montecchi) és Micaelát énekelt. A New York-i Metropolitan Operában először 1996-ban lépett a közönség elé Adina szerepében, a Szerelmi bájitalban, később ugyanitt Gildát, Luciát és Violettát énekelt; legutóbb 2006-ban Mozart: Figaro házassága c. operájában énekelte Susanna szerepét. A Washingtoni Operában elénekelte Antonia szerepét, s ugyanebben a produkcióban lépett a Los Angeles-i közönség elé. 2002 márciusában - szintén Los Angelesben - Pamina szerepében volt hallható, majd ugyanebben 2005-ben Washingtonban. A tokiói New National Opera és számtalan nemzetközi operagála gyakori meghívott művésze. A budapesti Operaházban kedvenc szerepeiben (Gilda, Violetta) lépett többször a hazai közönség elé.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 19.