Shadows Live Group

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

 A zenekar tagjai:

Malomsoki Tamás - ritmus gitár

Minka József - szóló gitár

Török Gyula - basszus gitár

Varju Szilárd - dob-ok.

 

bben a felállásban egy éve van a zenekar. A zenekar tagjai az évek alatt több formációban játszottak általában szórakoztató zenei területen. Sajnos a piaci

Helyzet, és a megváltozott körülmények egyre kisebb létszámú zenekar olykor csak egy billentyűs fellépését tette lehetővé. Szerencsére mostanában ismét

kereslet van az igényes élőzenét játszó zenekarokra. Ez is erősítette azt az elhatározást, hogy életre keltsük ezt a zenekart. Sajátságos hangzásvilágával

amely elsősorban instrumentális alapokra épül mindannyiunk ízlésének megfelelt. Ennek tudatában kezdtük el a számok kiválogatását oly módon, hogy

először az egyszerűbb könnyen tanulható zenéket csináltuk meg. Amikor ezek kezdtek viszonylag jól megszólalni akkor tértünk rá a bonyolultabb technikásabb számokra úgy ,hogy közben mindig visszatértünk a régebbiekhez is. Ez a sok befektetett munka eredményezte azt, hogy megszületett az első lemezünk is. Gyakorlatilag már a következő lemez anyaggal is kész vagyunk. Sokan hajlamosak ledegradálni ezt a zenét, mert nem fordítanak kellő figyelmet arra az értékre, amelyet magában hordoz ez a stílus.

 

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 18.