Soma

Vissza

„21 évesen lement az utolsó próbálkozásom a Színművészetin… Mielőtt kirúgtak volna, azt mondták a felvételiztetők: “Magának gyönyörű hangja van! Miért nem próbálkozik ezzel érvényesülni? Tanuljon tovább!” Teljesen megdöbbentettek, mivel minden színi felvételimen azon imádkoztam, hogy csak énekelnem ne kelljen! (Ugyanis szüleim, és egész környezetem azt hitették el velem, hogy medve hangom van, és nem tudok énekelni.) Szóval, életemben először dicsérték meg a hangom, és ez váratlanul ért. Ezután valami távoli intuícióm azt súgta meg, hogy előző életemben fekete rabszolga férfi voltam, nagy lázadó, akit mindig levertek, és a Felsőbb Erővel való legintenzívebb kapcsolatom az volt, amikor spirituálékat énekeltem. Én, erről úgy döntöttem, hogy elhiszem, és azt is, hogy ebben az életemben énekesnőként kell kiteljesednem. Hatalmas erőkkel repültem bele ebbe az új világba, s egy évi zeneiskolai énektanulás után felvételiztem a Bartók Béla Konzervatórium Jazz-tanszakának ének szakára, ahova egészen kalandos úton, de felvettek. Egyszerre jártam a Jazz tanszakra s a “Monteverdi Birkózó Körbe”, s mindkét helyről még csekély ösztöndíjat is kaptam. Folyamatosan azt éreztem, hogy milyen jó nekem lenni! 3-4 hónapi jazz-ének tanulás után már koncertet szerveztem magamnak az FMK-ban, és ettől kezdve 4 éven keresztül egyfolytában jazzt játszottam.” A Tv2 Megasztár c. műsorának zsűritagja volt, megjelent több cd-je és könyve.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 12.