Sugár Péter

Vissza

Sugár Péter a nevem, 1948. augusztus 19-én születtem Budapesten. A bűvészkedést, 1963-ban, 15 éves koromban kezdtem el. Ekkor sikerült bekerülnöm, a Csokonai Művelődési Ház bűvészkörébe, amit Brezina Alfréd kimagasló bűvész vezetett. Ő lett a mesterem, mert nekem személyre szóló oktatást is adott. 1970-ben tagja lettem a Fehérvári úti Művelődési Ház bűvészklubjának. Számos komoly bűvész mellett, találkozhattam a kor kimagasló bűvészével, Rodolfóval is. Közben szorgalmasan tanultam, gyakoroltam és ennek eredményeként 1974-ben sikerült levizsgáznom a Fővárosi Nagycirkuszban, működési engedélyt kaptam, ami abban az időben nagy szó volt. Továbbra is folyamatosan képeztem magam, és versenyeken is igyekeztem bizonyítani a tudásomat. Több nemzetközi versenyen vettem részt, többek között 1975-ben III. helyezést értem el Karlovy Variban, 1978-ban Mariborban II. helyezett lettem általános bűvészet kategóriában. 1984-ben az első Magyar Nemzetközi Bűvészkongresszuson I. helyezést értem el mikromágiában. 1986-ban a Corodini Bűvészegyesület tiszteletbeli tagja lettem. 1989-ben a Mágia Budapest Nemzetközi Bűvészkongresszuson, valamint Bécsben különdíjat kaptam mikro-mágiában. 1994-ben az Év Mágusa versenyen I. helyezést értem el. A szakma a „Mikromágia Mestere” címet adományozta nekem. Egy hivatásos bűvésznek azonban a megélhetése a legfontosabb. A versenyek pedig csak pénzbe kerültek, egyedül az 1994-es Év Mágusa verseny volt pénzdíjas. 1978-tól tagja lettem a Hilton Bűvészklubnak, mely számos előkelő fellépést biztosított. Rengeteg fellépésem volt, hotelek Night Clubjaiban léptem fel. Ahol az országban műsor volt, mindenhol felléptem. Felléptem 1989-ben a Nemzeti Színház javára is. Külföldön rövid ideig tartózkodtam. Haza húzott a szívem! Valóságos országjárásba kezdtem, és hogy megfelelően tudjak érvényesülni, kénytelen voltam nagyon sokoldalúan bűvészkedni. Bűvészkedtem gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ha kellett konferáltam is. Közben a szakmában a kézügyességi bűvészet, a mikromágia lett a specialitásom. Elkezdtem oktató bűvészelőadásokkal próbálkozni. Egyre jobban vonzódtam az oktatáshoz. Elkezdtem foglalkozni a bűvészet tudományával. Szakkönyveket vásároltam, és egy egész szakirodalmi könyvátar hoztam létre. Egyre jobban foglalkoztatott a fiatalság, a gyerekek oktatása. Egy-két fiatalnak volt mestere, de a többség egyedül gyakorolt. A bűvészegyesületek segítették a fiatalokat, de személyre szóló oktatást nem tudtak adni. Miután észrevettem, hogy van erre igény, ezért elkezdtem a tanítást. Kezdtetben művelődési házakban tartottam előadást, és az érdeklődő gyerekek közül egy-egy tanítványom volt, de rá kellett jönnöm, hogy a személyre szóló oktatás a legeredményesebb. Szemináriumi oktatófüzeteket készítettem, amelyben a saját fogásaimat, ötleteimet ismertettem. Az oktatómunkám során eljutottam Cseh országba, Lengyel országba, a volt Jugoszlávia területére, Ausztriába és Franciaországba. 1996-ban felkértek, hogy legyek a Budapest Televízió, Kamara Varieté műsorának vezetője, amit három évig vezettem. Itt nyílt lehetőségem arra, hogy megszólítsam az érdeklődő fiatalokat, jöjjenek hozzám szerepelni, és tanuljanak tőlem. Az eredmény nem maradt el. Sikerült felnevelnem a jövő, tanult bűvésznemzedékét. A műsoromban igyekeztem minden tehetséges fiatalt szerepeltetni, az egész szakmát megmozgattam. Azt mondtam: „Gyertek és mutassátok meg a tudásotokat az embereknek!”. Az a célom, hogy a bűvészetnek, mint az előadó-művészet egyik ágának nagyobb megbecsülést szerezzek. Úgy érzem, talán sikerült kicsit előbbre juttatni ezt a szakmát. Az oktatást a mai napig folytatom, és remélem, hogy sok tehetséges fiatal oktatásán keresztül, még tudok tenni, ezért a nehéz, de szép szakmáért.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. augusztus 20.