Suprema

Vissza

Weboldal: www.suprema.atw.hu/

McLeod egy "szép" (elhagyós-szakítós-szomorkodós) napon elhatározta, hogy feledteti búját-baját egyik kedves barátjával A szesszel. Így hát felkerekedett, és elment körülnézni, hogy merre is lehetne cimborájával "barátkozni". Így történt, hogy a főiskolai étterembe ment, ahol éppen egy koncert volt (ha minden igaz: Mordorus Est). Aztán így sikerült, hogy összefutott ismerősökkel, akik közül az egyik leányzó bemutatta neki Monyót, akiről kiderült, hogy régen dobolt, meg szereti a Metallicat, tehát rossz embör nem lehet. Mc akkor éppen banda híján volt, illetve egyik cimborájával egy garázsban próbálkoztak hangszereikből zenéhez hasonlatos dolgot kicsikarni, csak hát ugye hiányzott ez-az a teljes összképhez. Tehát így sikerült, hogy némi beszélgetés után Monyó is kedvet kapott a muzsikáláshoz. Tehát Monyó benézett egy-két próbára, ahol dobnak látszó alkalmatosságon bemutatta, hogyis megy ez. Nem volt könnyű dolga: egy lábdob, két felső-tam egymásra helyezve (mint pergő), plusz egy kísérő cin (enyhén félberepedve), meg egy ócska lábcin (melynek akkori létezési bizonyossága kérdéses). De Ő megoldotta a problémát! Ahhoz képest, hogy már 7 éve nem dobolt, elég jó dolgokat produkált, a többiek nagy meglepetésére. Sz'al nem is volt kérdéses, hogy a továbbiakban ki fog dobolni a bandában. Persze még messze nem volt teljes az összkép, így hát kellett gyorsan egy basszeros figura is. Erre McLeod öccse, Tomi lett megkérve, hogy "ugyanmár szálljon be egy kicsit némi muzsika erejéig!" Aztán így kölcsön cuccos zenélős részen megtetszett neki a muzsikaszó, így hát elhatározta, hogy ezt szeretné csinálni a továbbiakban is. Közben Monyó beszerzett magának némi felszerelést, magyarán Level Up volt nála; vett egy "enyhén használt" Amati dobszerkót. Ahogy zajlottak a próbák, néha napján betévedtek más emberek is a lágy dallamokra. Voltak próbálkozások, mint énekes, stb., de nem volt szerencsés egyik esetben sem. Közben a másik gitáros arc is megunta az egészet, meg nem is tetszett neki, hogy a többség (három fő HE-HE!) inkább Metallica-t, meg egyéb keményebb nótákat szeretne játszani. Eltelt néhány hónap ezek után, mikor is nem történt semmi érdemleges. Aztán volt idejük a srácoknak agyalni egy jól hangzó néven, végül kilyukadtak a SUPREMA szónál. Latinul annyit jelent, hogy végtisztesség, ill. az utolsó óra (de nem a suliban!). Közben bulizások, stb., és persze kiderült, hogy már régen van közös ismerősük a tagoknak: szesz, így hát együtt buliztak olykor-olykor. Telt-múlt az idő, és a fene se tudja, hogy hogyan, megint jött egy fősulis menza buli (Rock-Menza, ahol ha már Tankcsapda szól, az akkor kemény heavy metal), ahová elkeveredett a két Mc, és ott futottak össze Gerivel (azaz velem), aki szintén nem tudta, hogyan is került oda (Há' ilyen zenére? Ne mááááá!!!!!). Valaki/valakik bemutattak egymásnak minket, és McLeod egyszer csak kibökte, hogy a bandájukba keresnek egy énekest. Ígyhát kellő illumináltság mellett Geri rábólintott, hogy ő biza megpróbálná (pedig még sosem volt zenekara, és főleg, hogy nem is énekelt még főállásban). Hazament, és átnézte a For whom the bell tolls című nótát Metallica-éktól, és hozzá megvizsgálta a ritmusgitár témát is. Majd jött az első próba számára, ahol is megmutatta, hogy hogyan is megy ez neki. Ígyhát próba végén megköszönték neki a megjelenést, és közölték, hogy következő próba időpontja... Aztán néhány próba után felhozták a témát a srácok, hogy mi lenne, ha beszerválnánk még egy szólógitárost, mivel azért Gerinek nem minden számban megy a gitározás, meg az ének egyszerre. Persze Geri is hívott le olykor próbára ismerősöket, aztán köztük akadt egy gitáros csóka, akire utána a választás esett, hogy mi lenne, ha.... Így került be Joe a bandába. Aztán közben fejlődgettek a felszerelések is: Tomi szervált egy elég frankó kombót magának, Geri egy mikrofont, ami már jónak mondható, Monyó nagy beruházást hajtott végre, és összerakott egy cudar-nagy dobszerelést. Aztán eltelt egy nyár elég kevés próbával, de végre jött a szeptember, és nekiállt a SUPREMA, hogy kegyetlenül felkészüljön első koncertjére. HJA! Aztán pakolnunk kellett gyorsan, mivel valami kretén buzeránsok majdnem feltörték a garázst, és nem akartunk kockáztatni. Aztán történt egy, s más kis portánkon, majd közös megegyezéssel megbeszéltük JOE-val, hogy megválunk tőle, mivel szabadidejéből kifolyólag sajna nem tudott sokszor megjelleni probákon. De szerencsére normálisan meg tudtuk beszelni vele dolgot, így nincs harag. Igen ám, de új gitárosra volt szüksegünk így. Ekkor került be 2006 decemberében Hümér a bandába, aki lelkesen nekiállt gyakorolni, hogy minden frankó legyen a még mindig meg nem tartott bemutatkozásunkon. Végül eljött az ideje 2007.02.24-én annak, hogy megmutassuk magunkat, hogy vagyunk, és zenélünk. Első fellépésünk az adonyi Park Presszóban egész jóra sikeredett. Azt hiszem ez egy várva-várt törés volt a zenekar életében. Kissé felspanolódva készülgetünk további fellépéseinkre. Persze semmi sem tökéletes ebben a beteg világban, így kellve-kelletlen újab tagcsere történt szerény portánk tájékán most, 2007. augusztusában. Elbúcsúztunk Tomitól, és így lépett helyébe új basszerosunk, Goofy (Vági Ádám). Most kicsit erősebb felállásban egyre inkább belevetjük magunkat a teendőkbe, és hál' Istennek, úgy néz ki, hogy hamarosan megfordulunk erre-arra az országban, és nem csak itt, Újváros környékén zúzzuk bele az emberek arcába a metal-t! Így reménykedve a jövő lehetőségeiben, megújult erővel állunk neki a további dolgaiknak, számainknak....... ...és a történet folytatódik!..........

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.