Szilvási Gipsy Folk Band

Vissza

Weboldal: www.szilvasigipsy.hu/

A zenekar vezetője, Szilvási István elbeszélése alapján a kezdetek egy 1988-as cigány középiskolai táborra vezethetőek vissza, ahol néhány tizenéves diák közös zenélésbe kezdett. Pár évvel később, 1992-ben egy téli tábor keretén belül megalakult a Romano Glaso Cigányhang, majd a nagy áttörést az 1993-as „Ki mit tud?” hozta meg, amelyre a zenekar vezetője az utolsó pillanatban adta be a jelentkezést, s amelyet nagy elismerések közepette a népzenei kategóriában megnyert az akkori formáció. A „Ki mit tud?”-os győzelem nemcsak a Romano Glaso zenekar számára volt áttörés, hanem a többi cigányzenésznek is. 1993 után, talán az ő hatásuknak és sikerüknek köszönhetően, ugrásszerűen megnő az újonnan alakult, cigány folklór zenét játszó együttesek száma. 1994-ben közel száz fellépés igazi mélyvíz a csapatnak, majd 1996-ban Szilvási István zenekarvezető új stílust akarván behozni a zenekarba, kisebb szakítások történnek. Megalakul a Szilvási Gipsy Folk Band, amely már névválasztásában is újító szerepet tölt be. Meglepő és merész lépés nem cigány nevet adni a formációnak. Közben számos külföldi vendégszereplésre hívják az együttest (pl. '98: Strasbourg, Nemzetközi Cigány Zenei Fesztivál; '99: 16 koncert Belgiumban; Moszkva, Velence, Németország, Ausztria, Szlovákia, Olaszország... stb.). Az Szilvási Gipsy Folk Band első önálló lemeze 2001-ben, a Ha megfogom a ördögöt címet viseli, amely sajátos hangvételű koncertfelvétel formájában jelenik meg. Az album előadási sajátosságának tekinthető az oláhcigány színpadi folklór és a cigányzene szerencsés ötvözése. A fellépések pedig tovább fokozónak. Rendszeres vendégszereplői néhány magyarországi alternatív zenekarnak (pl. TNT, Kispál és a borz... stb.), s fergeteges hangulatot teremtenek néhány közéleti személyiség lakodalmán is (2005: Holló Márta, Marsi Anikó). Hosszas előkészületek után pedig a zenei igényességet szem előtt tartva, modern hangzással de az autentikus alapokat megtartva megjelenik 2005 decemberében A folklór felpofoz c. lemezük, a Creative Music Promotions gondozásában.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. április 16.