Turcsák Tibor

Vissza

Weboldal: www.turcsak.com/hu

Pályafutásomat, mint képzőművész kezdtem, mellette zenei tanulmányokat folytattam. Hangszereimet már ekkor magam készítettem. Zenészként első országos sikereimet az akkoriban megrendezett „Ki Mit Tud?”-on értem el, az általam alapított és vezetett Synchron zenekarral. Ezt követően a sikeres vizsgák letétele után, mint hivatásos előadóművész belföldön, majd külföldön turnéztam közel nyolc évig. Külföldön munkaidőn kívül hangszerkészítői tanulmányokat folytattam híres svájci és német mesterműhelyekben. Az így elsajátított tudás eredményét hazatérésem után honosítottam, azaz hangszerész-, hangszerkészítő és javító szakmunkásvizsgát, majd később szakmámban mestervizsgát tettem. 1982-ben kisiparosként hangszerész műhelyt nyitottam, ahol munkám mellett a hozzám a Kaesz Gyula Faipari Szakiskolából kihelyezett szakmunkástanulókat oktattam. 1988 óta szakmai sikerem elismeréseként a Fővárosi Bíróság elnökének kinevezésével Vonós és Pengetős Hangszerek Igazságügyi Szakértője vagyok. 1993-ban a hangszerész szakmában, államilag elismert és engedélyezett magániskolát nyitottam. A szakmai tudásom mellett a szükséges pedagógiai ismeretanyag elsajátítása érdekében az EKTF általános pedagógiai, majd az ELTE bölcsész-tanár szakán oklevelet szereztem. Jelenleg hangszerkészítő szakmám folytatása mellett magániskolámban tevékenykedem igazgatóként és oktató tanárként egyaránt, valamint hobbiként zenélek.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.