ZaFire

Vissza

Weboldal: www.zafire.hu/

Egy jól hangzó név. Kedves emberek. Első látásra ennyit mondhatunk el erről a miskolci csapatról, mely nem is olyan rég látta meg a napvilágot. Tagjai már viszonylag hosszú ideje ismerik egymást, és összeszokott társaságot alkotnak. Minden 2004 őszén kezdődött, eleinte csak kevesen voltunk, ám a létszám hamarosan bővült, és nyárra volt, hogy elértük a 30-40 fős létszámot is. A kezdeti cél Miskolc zsonglőreinek egyesítése volt, jómagam ezt a mai napig fontosnak tartom. Kialakult egy baráti társaság, és nem tellett bele sok időbe mire felfigyeltek ránk itt-ott, lassan terjedni kezdett hírünk. A kezdeti sikerek elegendő bíztatást nyújtottak, hogy belekezdjünk komolyabban, megszületett a nevünk, a csapat jelenlegi felállása is kialakult lassacskán. Mire elértük mostani állapotunkat sok vita volt, ezúttal köszönöm a tagoknak a megértést, támogatóinknak eddigi sikereinket. Remélem a csapat jövője legalább oly gazdag lesz sikerekben mint eddig, a nézeteltérések pedig elkerülik házunk táját. 2004 őszén kezdett el a két alapító tag összejárni, játszogatni még akkoriban csak ördögbottal, ezután elkezdtek hozzánk csapódni új emberek és még ezévben elkezdtünk tűzzel, valamint újabb játékokkal játszani az ördögboton kívül már meteorral, diabolóval és angyalszárnnyal. Először még csak kisebb rendezvényeken és házibulikon mutattuk be tudásunkat, aztán már jöttek az új játékok és a nagyobb fellépések. 2006-ban pedig megalakultunk ZaFire zsonglőr és tűzzsonglőr csoport névvel. Csoportunk vállal országszerte fellépéseket nappal vagy este, kül- és beltéren. Legyen az esküvő, kerti parti, megnyitó, iskolai-, városi- vagy bármilyen szórakoztató rendezvény. Mindezt nappali és tüzes játékokkal egyaránt tudjuk kivitelezni. Tagjaink mindannyian magas színvonalon játszanak az általuk használt játékokkal és törekednek arra, hogy még tovább fejlesszék ezen a tudásukat, valamint újabb eszközökkel tanuljanak.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.